2017. november 19., vasárnap

Frosty Bidouille

Már többször fűztem ezt a mintát, de medálnak kicsinylettem, fülinek meg eszembe sem jutott.

Aztán nemrég rátaláltam a Pinteresten erre a színösszeállításra füliként és elkapott a MustHave érzés.

A cseppecskék lehetnének hangsúlyosabbak, de az itthoni választék közül ez volt a legjobb. Mindenesetre érdekesen törik a fényt.

2017. november 11., szombat

Vintage leaves

Talán már nem is kellene leírnom hogy BéKatánál jártam a képek önmagukért beszélnek majd. :)

Célirányosan mentem, mert Kata egy fülit készített nemrég és nagyon megfogott az Erdőtündéres fantasy stílusa. Sajnos füli témában nálam súlykorlátozás van, a 8 grammnál nehezebb csúnyán meghúzza a fülem és nem is bírom viselni egész nap. Így a cél egy medál + két kisebb egységből álló nyaklánc volt.

Nagyon izgultam, hogy legyen közepes méretű csepp alakú labradorit, de ugye Katának "mindene van" így a csiszik, dómok és zoliduok összeszedése után már kezdődhetett is a munka. Szépen felragasztottam a követ és körbevettem a csiszivel, mikor a háló következett volna...azonban itt derült ki, hogy azt ugyan még meg kell álmodni, mert a kő kétszer olyan vastag mint a mellé rakott csiszi. 

Csiszit nem akartam váltani nagyobbra mert pont az aprólékossága fogott meg Kata fülijének. Úgyhogy dupla hálót kapott: két csiszire 9 szemből. Gondoltam ez elég hosszú háromszögecskéket fog adni amit bicone és 8-as váltakozással már rá tudok húzni a magasabb kőre is. De sajnos nem a lekerekített szélű kövek közé tartozott ez a példány, így groteszkül elálltak a 3 mm-es gyöngyök. 

Már épp "újratervezésen" gondolkodtam, mikor Kata előállt ezzel a "ilyet még úgysem próbáltunk - egyesével varható strasszokkal". Végül is, ha már közel egy órája fűzök-bontok, mit nekem még egy kis négylukú próbálkozás. :) Igen kicsik a strasszok, így azon aggódtam hogy egyáltalán keresztbe át tudok-e ölteni a foglalton... már nem is foglalkoztam vele, hogy a strassz nem igazán feküdt bele a háromszögekbe. Azonban mikor már majdnem körbeértem nagyon szembetűnő volt a hiba, ráadásul így elforogtak a strasszok is. 

A végső megoldást a sarkokon való átöltés jelentette, ami ugye egyből előre vetítette hogy bizony akkor a másik saroknak is ki kell találni valamit. No ilyenkor szoktam én félre tenni a dolgot, neki fogni valami másnak és hasonlók. De már eltelt a tanfolyam fele és az én kövem még mindig nem volt befoglalva. :( Szerencsére mindenki biztatott hogy jó lesz, csak oldjam meg a feladványt.

Nem variáltam túl a dolgot, még egy hálót kapott a belső strassz csücske. Bár nagyon sajnáltam, hogy újabb rész kerül kitakarásra ebből a csodálatos kőből de végre látszott a fény az alagút végén, olyan aprólékos lett mint amilyennek az elején is szerettem volna. Nagy lendülettel fogtam neki a dóm és a zolik fel- és körbevarrásának és csak úgy "kerekedett" a szépség a kezemben.

Olyannyira, hogy még a kis egységnél sem fogyott el a kedvem, de már akkor láttam, hogy azokból bizony füli lesz. Ildivel gyorsan a Pinterest-es gyűjteményeikhez fordultunk segítségért, szerencsére volt kütyü kéznél, hamar megtaláltuk az alap formát.

Adott volt a dóm, a zolik, meg hát ugye két sor strassznál sem lehet alább adni. A súlykorlát miatt gondoltam ennyi elég is lesz, csak a szélső soron vaciláltam. Magamhoz hűen kétfajta füli született, gondoltam majd kipihenten eldöntöm melyiket is szeretném... vagy elkezdek hódolni az új hóbortnak és aszimmetrikusan fogom őket hordani. :) Végül azért csak átfűztem őket egyformára. A súlykorlátba is bőven belefér 3,65 g lett.

2017. október 23., hétfő

Cukorka színek

Talán már említenem sem kell, hogy hol készült. :) Kata jóvoltából megint nem lett fehér-ezüst-bézs. De ami késik,.... az nem jön időben!


2017. szeptember 9., szombat

Újabb szettesítés - Atlantisz

A medálgyártás már nagyon megy, de szettőrült lévén igazi kihívás a karkötő és főleg a füli megalkotása ezzel a technikával. 

De azért csak kiötlöttem ezt is, az Atlantiszoshoz :)


2017. augusztus 5., szombat

Pink és Búzakék

Ismét Katánál jártam ahol ezalkalommal is szebbnél szebb kövek vártak minket. 

Megint kiléptem a cipőmből és ezt a nagyon pink-kék követ választottam. Azért a színek összeválogatása részben irányított volt, mert tavaly sikerült szert tennem egy nyári ruhára a BonPrixtől, amelyhez a mai napig nem tudtam ékszert készíteni. Az utolsó pillanatban készült el, mert nemsokára itt a nyaralás :-)


2017. július 31., hétfő

Labradorit Vintage stílusban

Megtaláltam a módját, hogy szabályosabbra formáljam a másik navettemet. :)

Párom vett valami okos kütyüt ami egy tömör fekete habszivacs keretben érkezett. Egyből lenyúltam, hogy kifarikcsáljak magamnak belőle egy kis darabot, amivel kiegészíthettem a hiányzó részt. 

Papíron körberajzoltam a követ, kivágtam a sablont és a hossztengelyén megfordítva a kő alá tettem, így kirajzolódott hol és mennyi hiányzik belőle, hogy szimmetrikus legyen. Ugyan csak a nagyobb eltérést javítottam, de így is sokkal jobb lett, mint amilyen volt. 

És ha már megvolt a neheze, a rucit már nem lehetett nem ráadni?! Vasárnap 9 körül fogtam neki, ebédfőzéssel együtt is kész volt délutánra. A nyakláncrész minimalista, csak egy kis gyöngykupakkal bolondítottam meg a nagyobb teklákat, átvezetve kisebb teklákkal a 8/0 vs. 11/0 hátsó részhez.

Ehhez füli is kell, úgyhogy nagyon várom az újabb hétvégét....


Elkészültem a fülikkel:

2017. július 29., szombat

Labradorit geometrikus ruhában

Francheska nyaklánca elsőre elbűvölt és már rég "a hozzávalók beszerzendők" listán csücsült. De most végre hozzájutottam két csodaszép navett alakú labradorithoz.

Az egyik, ez a csíkos mintájú egyszerűen otthagyhatatlan volt mert olyan különleges a sávok sárgás csillogásával, a másik olyan mint egy ódon töredezett fakéreg.

Sajnos egyik sem teljesen szabályos, de Ő volt az egyszerűbb eset, mert csak a vastagsága változó, a többi része szimmetrikusnak mondható. Mindig megfogadom nem csinálok szimmetrikus mintát, főleg nem geometrikus kiegészítőkkel.

De ez a kő egyszerűen ezt a rucit kívánta. :)

A nyaklánc is évek óta dédelgetett ötlet, egy újságban láttam még az egyik tanfolyamon a Kreatív Ötletházban. Ma már tele van vele a Pinterest, így volt honann ihletet meríteni.


Ha már lúd legyen kövér... és nézzétek milyen jól áll. (Nem vagyok ám ilyen szép, csak ilyen jók már a telefonokban a selfi szoftverek.) :D

2017. július 1., szombat

Atlantisz

Szóval elkészült az Atlantiszos változat is. Legalább is a medálból, mert a füliből ugyan már van egy fél a párból, de hordhatatlan: 11,45 g lett :(

Kreálnom kell belőle karkötőt. :D

Mindenkinek köszönöm a segítséget: Katának a lehetőséget, Editnek az ihletet.